
Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke.
Pozsony, 1807. febr. 14. - Pest, 1849. okt. 6.)
A fiatal gróf, már egészen fiatal korában a katonai pályát választotta, de már húsz évesen, 1827-ben kilépett a hadseregből és önálló független életet kezdett élni. Átvette birtokainak irányítását, miközben jogi tanulmányaiból vizsgát tett a zágrábi akadémián.
Mindezek után, a kor szokásainak megfelelően Nyugat-Európai körutat tett, ahol megismerkedett a fejlett polgári államok viszonyaival. A külföldi tapasztalatokat aztán birtokain is alkalmazni kezdte, és a korabeli legkorszerűbb elvek szerint folytatatta a gazdálkodást. 1830-tól, mint felsőtáblai tag részt vett az akkor rendkívül élénk reformkori országgyűléseken. 1832-36-ban a főrendi ellenzéki csoport egyik legbefolyásosabb tagja, 1839-40-ben és 1843-44-ben pedig már az ellenzék vezetői között tartják számon
Mindeközben aktívan részt vett a Vas Vámegyei Gazdasági Egylet és az Iparegyesület megalakításában, 1843-tól pedig megválasztják a Magyar Cukorgyáregylet elnökének is. 1845 végén elnökletével alakult meg az ellenzék központi választmánya; 1847-től pedig már ő az ellenzéki párt elnöke. Ennek az évnek az őszén támogatta Kossuthot, hogy Pest vármegye követeként részt vegyen az országgyűlésen. 1848. márc. 15-én tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés által megfogalmazott reformköveteléseket tartalmazó feliratot Bécsbe vitte. Márc. 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki, Batthyányi kormánya névsorát 23-án terjesztette fel. Az első népképviseleti országgyűlésen, mint sárvár kerületet képviselője volt jelen.
Az első független magyar kormány legsürgősebb teendői közé tartozott a honvédelem megszervezése és az államkassza alapjainak biztosítása. Miniszterelnöksége alatt felállították a Honvédséget és megkezdték a pénzgyártást, de a felocsúdó Habsburg birodalom megkezdte a fegyveres harcot, szeptember 9-én, mikor Jelasic betört az országba lemondott. Másnap azonban ismét vállalta a kormányalakítást. Arra igyekezett, hogy az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is megtartsa, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra.
Szeptember 28-án Lamberg meglincselése után újra lemondott és Bécsbe akart utazni, ahol hivatalosan is visszaadta megbízatását. Bécsből Vas vármegyei birtokaira vonult vissza, ahol Vidoss József seregében harcolt Teodorovic csapatai ellen, ahol októberben megsérült. Gyógyulása után visszaköltözött Budapestre, de továbbra is bízott abban, hogy meg tudnak állapodni az udvarral.
1849. jan. 8-án Windischgraetz Pesten elfogatta miután Budán, Pozsonyban, Laibachban, végül Olmützben is raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben a bíróság, előbb néhány évi börtönre ítélte, mely ítéletet később Schwarzenberg nyomására halálra módosították és felajánlották számára a kegyelmet. Haynau 1849 október 5-én hirdette ki a kötél általi halálról szóló ítéletet. Utolsó éjjel sikertelenül próbálkozott öngyilkossággal, súlyos sebei miatt azonban másnap golyóval kivégezték
Az ítélet világszerte hatalmas részvétet szült és felzúdulást keltett, a világsajtó éles támadásokat intézett az eset kapcsán Ausztria ellen. Néhány nap múlva a pesti ferences templom kriptájában helyezték örök nyugalomra a holttestét, melyet csak a kiegyezés után, 1870. jún. 9-én országos gyász közepette szállították át mostani helyére, a Kerepesi temetőben emelt mauzóleumba.
|